A Jonas Brothers egy amerikai pop-rock együttes, tagjai Kevin, Joe és Nick Jonas. A Disney Channel Camp Rock című filmjében szerepeltek, több nagylemezük is megjelent.
| Jonas Brothers | |


A Jonas család életében mindig jelen volt a zene. Az idősebb Paul Kevin Jonas, lelkész (utazó prédikátor), egyben zenész. Édesanyjuk, Denis Jonas is tagja volt egy keresztény zenekarnak, aki amúgy jelnyelv-tanárként dolgozik. A fiúk kiskoruktól kezdve apjuk templomi kórusában énekeltek.
A zenekar Nick Jonas szólóprojektjeként indult. Nicket hat éves korában fedezték fel egy fodrászatban, mikor édesanyja a haját vágatta, egy menedzser figyelt fel rá. Élete hetedik évében kezdett el a Broadway-en szerepelni. Ez kb. 2 éves korától kezdve a legnagyobb álmai közé tartozott. Számos darabban játszott, többek közt az A Christmas Carol-ban (2000), az Annie Get Your Gun-ban (2001), A szépség és a szörnyetegben (2002) és a Nyomorultakban (2003) és más darabokban is.
2002-ben, míg a Szépség és a szörnyetegben játszott, Nick írt egy dalt, aminek az édesapjával a Joy to the World (A Christmas Prayer)(Örömöt a világnak - egy karácsonyi ima) címet adták. 2003 novemberében, az INO Records átvette a dal egyik példányát, eljuttatta a dalt a keresztény rádióknak, ahogy gyorsan felkerült a közkedvelt, Record & Radio's Christian Adult Contemporary listájára.
Míg Nick a szóló albumának munkálataival foglalatoskodott, Joe követte Nick nyomait a Broadway-n, szerepelt Baz Lurhmann rendezése alatt futó Bohéméletben.
2004 szeptemberében, a Columbia Records egyik vezetője felfedezte Nick dalát. Nick az INO Records és a Columbia Records együttes támogatása mellett felénekelte a Dear God című dalt. A második (hivatalos) dala, a Joy to The World újra felénekelt változata lett, melyet november 16-án adtak ki. Meglepetésként a dalt Nick saját nevével fémjelzett szólóalbuma követte, de visszavonták, így csak limitált számban került kiadásra.
Nick a bátyjaival, Kevinnel és Joeval számos új dalt írt az albumra.
2005 elején, a Columbia Records új elnöke Steve Greenberg meghallgatta Nick albumát. Annak ellenére, hogy Nick albuma nem tetszett neki, a fiú hangjába beleszeretett. Miután találkozott Nick-kel és meghallgatta a Please be mine című dalt, melyet a testvérek együtt írtak és adtak elő, a Daylight/Columbia Records elhatározta, hogy hármukat egy együttesként szerződteti.
Miután leszerződtek a Columbia Records-szal, a testvérek a zenekar megnevezésén kezdték el törni a fejüket, az első használható ötletnek a Sons of Jonas (Jonas fiai) nevet tartották. Végül a Jonas Brothers mellett maradtak.
2005 nagy részét azzal töltötték, hogy számos turnén vendégelőadóként szerepeltek. Többek közt Kelly Clarkson-nal, Jesse McCartney-val, a Backstreet Boys-zal, és a Click Five-val is álltak egy színpadon.
A fennmaradó időben, az Aly & AJ-jel és a Cheetah Girls-zel egy drogellenes turnén vettek részt.
Az album megírásának időszakában, az együttes együttműködött neves dalszövegírókkal is, beleérve Adam Schlesinger-t (Fountains of Wayne), Michael Mangini-t (Joss Stone), Desmond Child-ot (Aerosmith, Bon Jovi), Billy Mann-t (Destiny's Child, Jessica Simpson) és Steve Greenberg-öt.
Az album megjelenése eredetileg 2006 februárjára volt kitűzve, de számos alkalommal visszavonták. Az elhalasztás okai között szerepeltek a Sony Music vezetőségében történt változások (a Columbia Records anyavállalata) és az, hogy a vezetőség még egy dalt akart tenni az albumra. Az albumra felkerült az eredetileg Busted által az Egyesült Királyságban sikerre vitt két dal, a Year 3000 és a What I go to school for is.
A Jonas Brothers első kislemezét, a Mandy-t, 2005. december 27-én adták ki. A dal videoklipje az MTV Total Request Live című műsorában, 2006. február 22-én került bemutatásra, és megszerezte a lista negyedik helyét.
Time for me to Fly című daluk szerepelt az Aquamarie című filmben (és megjelent annak filmzenei albumán), szintén 2006 februárjában. Márciusban a Mandy szerepelt a Nickelodeon televízió Zoey 101: Spring Break-up című filmjében és a Zoey 101: Music Mix filmzenei albumon is, a listán azonban Nicholas Jonas produkciójaként szerepelt.
Az együttes zenéje a Cartoon Network Cartoon Fridays-jében is képviseltette magát. A zenekar feldolgozta a Yo Ho (A Pirate's Life for Me) című dalt a DisneyMania 4. albumára, amit 2006 április 4-én adtak ki.
A 2006 nyarán a Jonas Brothers, Aly & AJ turnéján vettek részt. Szintén nyáron megírták az American Dragon: Jake Long című Disney-sorozat második évadjának főcímdalát, melyet a Disney Channel 2006 júniusától 2007 szeptemberéig sugárzott.
Az It's about time végül 2006. augusztus 6-án jelent meg.
Az együttes megállapodása szerint az album csupán limitált számban, mintegy 50 000 példányban került kibocsátásra, így az album felkerülhetett különböző aukciós oldalakra, mint például az eBay-re, ahol egy példányért 2-300 dollárt is elkértek. Mivel a Sony nem kívánta a zenekar további kiadványait preferálni, a Jonas Brothers cégváltás lehetőségét helyezte kilátásba.
2006. október 3-án Nick 2004-es szóló kislemeze a Joy to the world újra kiadásra került a The Ultimate Christmas Collection című albumon.
Szintén október hónapban, az együttes feldolgozta a Kis hableányból ismert Poor Unfortunate Souls című dalt. A szám, a videó klipjével egyetemben a Kis hableány különleges, két lemezes kiadására is felkerült.
Az It's about Time második kislemeze a Year 3000 lett. A dal közkedveltté vált a Radio Disneyben, a videoklipje pedig 2007 januárjában debütált a Disney Channel-en.
Végül, 2007 elején, a Columbia Records lemondott a Jonas Brothers további albumainak kiadatási jogáról.
A cég nélkül marad Jonas Brothers jelentkezett a Hollywood Recordsnál 2007 februárjában. Ez idő tájt kezdték vetíteni, a srácok Baby Bottle Pops reklámját. Március 24-én két további dal került kiadásra, két különböző albumon: Kids Of the Future a Robinson család titka filmzenei CD-n, és az I Wanna be Like You a Disney Mania 5-ön.
A Jonas Brothers első fellépése a fehér házban 2007 április 9-én, hétfőn volt, a White House Easter Egg Roll-on, ahol a nemzeti Himnuszt énekelték. 2007 június 27-én a Celebrating Women in Sports Tee Ball játékon énekelték a Himnuszt és a játék után a saját dalaikkal szórakoztatták a piknik-fogadáson részt vetőket. A saját nevükkel fémjelzett második album 2007, augusztus 27-én jelent meg. Az első héten felkerült a Billboard Hot 200 Chart-listára. Két kislemez-dal videoklipje is ez idő tájt jelent meg – a Hold On két héttel az album megjelenése előtt, az S.O.S. pedig két héttel utána.
Augusztus hónapban az együttesnek számos tévé-szereplése volt. Augusztus 17-én vendégszerepeltek a Disney Channel Hannah Montana nevű sorozatában, konkrétabban az Én és Mr. Jonas és Mr. Jonas és Mr. Jonas című epizódban. Szintén ebben a részben előadták a We've Got A Party With Us című dalt, Miley Cyrusszal. Az epizód közvetlen High School Musical 2 bemutatója után debütált. Aznap este 10.7 millió ember nézte meg. Augusztus 24-én, a Jonas Brothers két dallal lépett fel a Miss Teen USA versenyen. Következő nap zajlott a Disney Channel Games záró-ceremóniája, ahogy a Jonas Brothers is képviseltette magát, néhány dal erejéig. Augusztus 26-án a Jonas Brothers társkoferátori szerepet kapott Miley Cyrus oldalán a Teen Choice Awards-on.
2007. november 18-án felléptek az America Music Awards-on, előadták az S.O.S.-t. November 22-én tiszteletüket tették az ez évi 81., Macy Hálaadásnapi fesztiválon. A 2007 év utolsó fellépéseként a három testvér fellépett a Hold On, és az S.O.S. című dalaival, a Dick Clark’s New Year’s Rocking Eve-en.
A Jonas Brothers 2008 január 31-én kezdte meg a Look Me in The Eyes turnéját, Tucson-ban, Arizona államban. Előadtak számos új dalt is, melyek stúdioverzióját feltették a következő, A Little Bit Longer című albumukra.
A Jonas Brothers harmadik stúdióalbuma, az A Little Bit Longer az USA-ban 2008.augusztus 12-én jelent meg CDVU+ technológiával, csakúgy, mint második albumuk, a Jonas Brothers. 2008.június 24-én az iTunes kihirdette, hogy kb. minden második héten négy számot közzétesz az A Little Bit Longer című albumról. A vétel az összes dalra vonatkozik, az egész albumra. Természetesen az összes dalt láthattuk élőben is. Íme a menetrend: 2008. június 24-én a Burnin' Up-ot, 2008. július 15-én a Pushin' Me Away-t, 2008. július 29-én a Tonight-ot, 2008. augusztus 5-én az A Little Bit Longert mutatták be a srácok a rajongóknak. Most minden egyes szám az iTunes birtokában van még legalább 3 évig.
A 2008. március 22-én véget érő Look Me In The Eyes turné után a Jonas Brothers bejelentette, hogy fellépnek Avril Lavigne The Best Damn Things turnéján a Boys Like Girls című dallal, de a csak a turné második felében, Európában, ami májustól júniusig tart.
Amíg a Camp Rock-ot forgatták, a Jonas Brothers segített megírni 6 dalt a Disney Channel-es sztárnak,és jó barátjuknak, Demi Lovato-nak a hamarosan megjelenő Don't Forget című albumára. Demi átalakította néhány dalát, hogy átadhassa a Disney Signature-nek. "Már haladok a dalokkal, szerintem egy kicsit több erő, hevesség, kevesebb báj kell és szükségem van segítségre a "bájos dalokhoz" "-mondta Demi, hozzátéve azt, hogy lesz egy vendége is, a Rooney frontembere, Robert Schwartzman. "Rengeteg zenei inputot és szöveget tettem a dalokba és Ő segített összekapcsolni a dolgokat." "Én több vagyok egy dalszerzőnél, aki nem tud olyat alkotni, hogy Disney-album legyen belőle." Az album 2008. szeptember 23-án jelenik meg, ennek megvalósításában pedig a Jonas testvérek segédkeznek.
Ezután megjelent közös Disney Channel-es filmjük, és ennek fimzenei albuma a Camp Rock (Rocktábor), mely 2008. június 17-én debütált a Billboard 200-on. Már az első héten 188.000 volt az eladott példányszám.
2008 nyarán a Jonas Brothers megkezdte Észak-amerikai turnéját, a Burnin' Up turnét, melyet a Little Bit Longer és a Camp Rock CD segített elő és legfőképp az It's About Time és a Jonas Brothers CD-ről játszottak dalokat. A turné 2008. július 4-én a Molson Amphitheatre-ben, Toronto-ban, Ontairo államban vette kezdetét. Egy Disney Digital 3D produkciót is csináltak két előadásból Anaheim-ben, California államban Taylor Swift-tel, aki énekelt néhány dalt új albumáról, ami majd egy színpadi műben látható 3D koncert filmként 2009. február 22-től. Július 14-én Nick Jonas bejelentette, hogy a bandának már csak öt dalt kell írnia, hogy megjelenhessen negyedik stúdió albumuk (a Hollywood Records-szal a harmadik).
A banda 2008 júliusában szerepelt a Rolling Stone Magazine-ban és így a legfiatalabb bandává váltak, akik a magazin címoldalán szerepelhettek.
A Jonas Brothers meglátogatta Cleveland belvárosát, az Ohio's Rock and Roll Hall of Fame-et a 2008. augusztus 22-ei fellépésük előtt a Blossom Music Center-ben. A banda elajándékozta azokat a ruhadarabokat és cipőket, amiket az A Little Bit Longer-en viseltek Jim Henke-nek, a Rock and Roll Hall of Fame alelnökének. A ruhadarabok a Right Here, Right Now!-tól származtak.
2008 decemberében a Jonas Brothers-t jelölték a Best New Artist-ra (Legjobb Új Művész) az 51. Grammy Díjátadón.
Nemrégiben megerősítették, hogy a tesók együtt lépnek fel az R&B producer Timbaland-al egy dal erejéig, aminek a neve: "Dumb", ami az új albumán, a Shock Value 2-n található.
A JustJared.com-nak adott interjúban Chris Brown elmondta, hogy fellép a Jonas Brothers-szel. "Meglehet, hogy csinálunk valamit együtt. Ha azt akarnák, hogy szerepeljek a lemezen, szerepelnék, de egyébként csak írni akarok nekik egy lemezt."
A Jonas Brothers vendégként feltűnt a Saturday Night Live February 14-ei showjában. Ez volt az első SNL fellépésük.
A testvérek 2009. elejétől kezdtek el beszélni negyedik albumukról, arról, hogy a 2008-as Burnin' Up turné óta dolgoznak az új számokon.
2009. március 11-én a fiúk belentették, hogy negyedik albumuk, a Lines, Vines and Trying Times 2009. június 16-án jelenik meg. 2009. március 11-én azt is közölték, hogy 2009-ben világkörüli turnéra indulnak.
A Lines, Vines and Trying Times dalai:
Bónusz:
A Jonas Brothers kellő időben debütált a színészetben. A Disney Channel Original Series egyik sorozatában, a Hannah Montana-ban, ahol egy epizódban kaptak vendégszerepet, a "Me and Mr. Jonas and Mr. Jonas and Mr. Jonas"-ban (Én és Mr.Jonas és Mr.Jonas és Mr.Jonas).
Nem sokkal később ismét találkoztak Miley Cyrus-szal és együtt szerepeltek Miley 3D koncertfilmjében,a Hannah Montana & Miley Cyrus: Best of Both Worlds Concert-en, ahol a lány előzenekara voltak.
A Jonas Brothers Look Me in the Eyes turnéja alatt a fiúk felvettek a Disney Channel-lel egy rövid sorozatot, aminek címe a Jonas Brothers: Livin' the Dream (Jonas Brothers: A valóra vált álom) lett, mely 2008.szeptember 5-én debütált. A sorozat bemutatja életüket a turné alatt, a próbákat, az utazást, koncerteket, tanulást, és a magánéletüket a családjukkal, barátaikkal.
A Jonas Brothers szerpelt egy Disney Channel műsorban, aminek címe: Studio DC: Almost Live (Majdnem Élő), egy különleges fél órás revüben a Muppets-szel valamint Disney Channel-es sztárokkal.
A banda egy Disney Channel Original Movie filmben, a Camp Rock-ban debütált színészként, ahol "Connect3" néven zenélnek egy rockbanda személyében. Joe Jonas játssza a főszereplőt és frontembert, Shane Gray-t; Nick Jonas játssza Nate-et a gitáros-énekest; Kevin Jonas pedig a gitáros Jason-t. A filmnek az USA-ban június 20-án volt a premierje a Disney Channel-en. A film az egész világot bejárta.
A Disney Book Group megjelentetett egy "színfalak mögött"-i könyvet a Jonas Brothers-ről soha nem látott képekkel és exkluzív interjúkkal. A könyvvel futó pillantást vethetünk a kulisszatitkokra.
Egy Disney Digital 3D filmet is készítettek, melyben 2 anaheim-i, a 2008-as New York-i koncert szerepel, valamint rengetek kulisszatitok, háttérinformáció. A koncertfilm 2009. február 27-én debütált.
2009 áprilisában a Jonas Brothers befejezte az első évadát a Disney Channel Original Series-es sorozatuknak, amely JONAS néven fut. A sorozatot Michael Curtis rendezte (aki a Phil of the Future and Friends-et) és Roger S.H. Schulman (aki pedig a Shrek-et rendezte) a munkálatoknek pedig Jeremiah S. Chechik (National Lampoon's Christmas Vacation, The Bronx is Burning) vezette. A show címe egyébként egy betűszó: "Junior Operative Networking as Spies" . Az eredeti verzió egy tini rockbandáról szól (Jonas Brothers), akik kettős életet élnek, mert felbérelt titkosügynökök, akik a kormánynak dolgoznak. Azonban a forgatáskor a történet megváltozott és most egy három testvérből álló bandáról szól, akiknek titkolniuk kell, hogy rocksztárok, miközben normális életet próbálnak élni. A sorozat 2009. május 2-án debütált.
A Camp Rock sikere után a szervezők a folytatáson kezdtek el dolgozni. A Jonas Brothers ismét szerepelni fog benne Connect Three néven rockbandaként, sőt, öccsük, Frankie Jonas is színrelép. A Disney megerősítette, hogy elkezdték megírni af orgatókönyvet és 2009 tavaszán el is kezdik a forgatást. Ezután (2009-ben) debütált a Jonas Brothers big screen feature ("nagy képernyős műsor-a"), a Night at the Museum: Battle of the Smithsonian (Éjjel a múzeumban: Smithsonian harca). Ez után feltűnnek a Walter the Farting Dog- ban (Walter, a szeles kutya); ami egy William Kotzwinkle és Glenn Murray által írt sikerkönyvsorozat átdolgozása.
A Jonas Brothers big screen feature ("nagy képernyős műsor-a") 2009's Night Museum-ban debütált, a műsor címe pedig nem más, mint: Battle of the Smithsonian (Smithsonian harca). Ez után feltűnnek a Walter the Farting Dog- ban (Walter, a szeles kutya); ami egy William Kotzwinkle és Glenn Murray által írt sikerkönyvsorozat átdolgozása. Ebben szerepel az egész család, Nick, Joe, Kevin, és Frankie is.
2009. május 29-én a Jonas Brothers szerepelt egy tv-s különlegességben az ABC csatornán, az Un-broke: What You Need to Know About Money-ban (Minden, amit a pénzről tudni kell), ahol a srácok arról beszéltek, hogy mennyire fontos megérteni az értéktőzsdét.
A Jonas Brothers-nek köztudottan nagyon jó családja van és a tesók mind evangélikus keresztények. Az apjuk az Assembly of God (Isten Gyülekezete) pásztora, és anyjuktól tanultak. Mindemellett egy fogadalom jelképeként -miszerint a házasságukig szüzek maradnak- mindegyik fiú visel a jobb kezén egy tisztasággyűrűt. Joe azt mondta, a gyűrű szimbolizálja "magunknak és Istennek tett fogadalmunkat, hogy a házasságunkig tiszták maradunk", míg Nick azt állítja, hogy a gyűrűk "csak egyfajta kifejezésmódja annak, hogy nem azt az utat követjük, mint sokan mások". Állítólag akkor kezdték el a gyűrűket viselni, mikor szüleik, Denise and Kevin Sr., felajánlották nekik, hogy hordhatnak ilyet. Mindannyian elítélik az túlzott alkoholfogyasztást, a dohányzást és a drogozást. Egyébként olasz, ír, német és cherokee indián felmenőik vannak.
Russell Brand viccet csinált a tisztasággyűrűkből a 2008-as MTV Video Music Awards-on. Brand felemelt egy ezüstgyűrűt és azt mondta "Bravó, Jonas Brothers. Mindegyikőjük visel egy gyűrűt, ami azt jelképezi, hogy nem fekszenek le senkivel. Sokkal komolyabban venném őket, ha a .....-ukon viselnék". Brand-et később rengeteg kritika érte és bocsánatot kért azért, amit mondott. Hat hónappal később a Jonas Brothers és tisztasággyűrűik a South Park egyik részében lettek kifigurázva. A Canwest News Service szerint az újságíróknak kimondottan meg lett tiltva, hogy a bandát a South Park epizódjáról kérdezzék.
A Jonas Brothers 2007-ben 12 millió dollárt (2 449 782 899 Ft) keresett, és jövedelmük 10%-át a Change for the Children Alapítványnak (Változtassunk a gyerekek életén Alapítvány) ajándékozták.A Change for the Children Alapítvány egy olyan alapítvány, melyet a Jonas Brothers hozott létre. Itt adományozni lehet a gyerekeknek. Olyan, mint a "Nothing But Nets", az "American Diabetes Foundation", a "St. Jude Children's Research Hospital", a "Children's Hospital Los Angeles", és a "Summer Stars: Camp for the Performing Arts". A banda azt nyilatkozta, hogy:
"Azért hoztuk létre a Change for the Children Alapítvány segédprogramot, hogy motiválja és inspirálja a gyerekeket önbizalommal tudjanak szembenézni a gondjaikkal, dönthessenek és sikeresek lehessenek. Szerintünk a legjobban a társaik tudnak nekik segíteni - a gyerekek segítenek más gyerekeken, akik kicsit szerencsésebbek".
2008. augusztus 6 óta Bayer Diabetes Care-nek (Bayer Cukorbetegek Gondozója) Nick Jonas a nagykövete, aki támogat minden olyan ötletet, amikor az emberek szembe akarnak szállni a cukorbetegségükkel. Nick-nek 13 éves korában diagnosztizálták cukorbetegségét.
A tesók
Becenév: The energizer (Energiabomba),K2 Született: 1987. november 5. Vezető gitáros (általában egy Gibson Les Paul-on játszik), háttérénekes és zongorázik a "Turn Right" c. számban. Ő a legidősebb a bandában. Kevin segít rendezni a Jonas Brothers cd-it.
Becenév: DJ Danger (DJ Veszély) Született: 1989. augusztus 15. Szólista, csörgődobos, gitáros (a "Please Be Mine"-ban, az "A Little Bit Longer"-ben, és a "Love is on its way"-ben) és játszik billentyűsön is a "Year 3000"-ben és a "Hold On"-ban. Joe eredetileg nem énekes és zenész akart lenni, hanem komikus és az All That showban akart szerepelni.
Becenév: Mr. President (Elnök), Született: 1992. szeptember 16. Szólista, ritmusgitáros (általában egy piros Gibson SG-n szokott játszani), zongorista a "When You Look Me in the Eyes"-ban, az "A Little Bit Longer"-ben, a "Love Is On Its Way"-ben, a "Fly with Me"-ben, és a "Black Keys"-ben és dobol az "Australia"-ban, a "Can't Have You"-ban, a "Sorry"-ban, a "Video Girl"-ben, a "What I Do To Your Heart"-ban, a "Hey Baby"-ben, a "Keep It Real"-ben és az "On the Line"-ban, amit Demi Lovatoval énekelnek a fiúk. Nick a legfiatalabb a bandában. 2005 november 16-án 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála.
Becenév: Bonus Jonas, Frank the Tank Született: 2000. szeptember 28. Ő egy visszatérő szereplő a JONAS!-ban, és talán szerepet kap a Camp Rock 2-ben. Ő szinkronizálja Sosuke-t a Hayao Miyazaki's animációs filmben.
"Háttér banda"
Korábbi tagok
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
2. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
3. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
4. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
6. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
10. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
12. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
14. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
15. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
16. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
17. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
18. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
20. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
21. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
23. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
24. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
25. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
26. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
29. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
30. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
31. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
32. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
33. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
34. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
35. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
36. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
37. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
38. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
39. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
40. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
41. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
42. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
43. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
44. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
45. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
47. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
48. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
49. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
50. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
51. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
52. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
53. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
54. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
55. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg
► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com
epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu
56. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
57. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
58. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
59. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
60. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés
► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.
legjobbtetoablak.hupont.hu
61. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
62. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
63. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
64. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
65. Bakony és Környéke Sport Klub
► Keleti Versenykerület
bkskkelet.hupont.hu
66. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
67. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
68. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
69. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
70. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
71. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
72. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
74. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
75. ERDÉLYBE UTAZZ
► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA
erdelybeutazz.hupont.hu